A patkány kedves állat. Hiszen a csimpik is mely mókásak az őserdőben! Amikor húsra éhesen, nyami, a horda a félmajmok hordájára ront és a makicsecsemőket ragadja el az anyamakik hátról, kebeléről, mert azok husikája zsenge még! És nem annyira szőrösek. A patkányhoz csúnya régi emberi előítéletek tapadnak abból a korból, amikor még bármikor láthatott bárhol az ember patkányt. A király lovagolt kerszetül a városon, a keskeny utca kövezete középre lejtvén csatornát képezett s a patkányok fényes nappal is ott eddegéltek. A király kürtösei jártak elől, hogy amíg a király elvonul, a finom hölgyek éjjeliedényeiket nehogy az utcára ürítsék. (Az igazán finom hölgyek egy kis, ecélra szolgáló kamrában csináltak a padlóra, ahonnan lapáttal takarította ki a házak közé ékelődő közös pöczeaknába a személyzet, lásd Júlia és Rómeo Veronája, akik éltek valóban, a XVI. Század elején… )
Patkányok mesékben, legendákban szerepelnek. A Hamelni Patkányfogó legendájában egy patkányirtásra vállalkozó pikulájával egy egész város gyermekseregét csalta s tüntette el [egy barlangban], mondhatni az akkori média egyik könnyű, ám gyors eszközével, pendrive-nyi varázspikulájával. Bosszúból, mert a melóját, amiben patkányokat csalt el ugyanígy, nem fizették meg.
Hameln-i palifogó klarinéttal
Brehm szerint a patkány a legjobb apa, anya. Okos, sőt intelligens. Gyermekeiért él. A hím patkány képes életét áldozni humanoid hősiességben: Amidőn már a patkányozó kutya, foxiféle kotorékeb, közel jár az odújukhoz, és gonosz emberek a vészkijáratokat kátrányba mártott füstölgően parázsló rongyokkal tömték el, a hím patkány, nem mint az emberek királyai-hadvezérei meg miniszterelnökei és komplet parlamentjei, a Fő Vezér Hím ő maga veti oda magát a reménytelen küzdelembe: hogy addig a fiatal hímek és az éppen ráérő anyák gyorsan menekülőjáratot készítsenek. A patkány veszedelmesen jól viadaloz, fogai szike-élesek, harapása fertőző, halálos. Célja az, hogy a küzdelmet a kutyával fenntartsa, az ne áshasson tovább a menekülők iránt: tehát nem harapja át a kutya torkát, pedig megtehetné, hanem viadalra kényszeríti.
Patkányt a mi falunkban még ritkán láthatni. Még. Csak a nyomait. Egyelőre. A takarmányos kamrákból vödörnyi patkányszar seperhető össze. Ha a gazda kiviszi a zsákot a színbe a Wartburg mellé, akkor több, mint 40 napig legföljebb az egerek járnak rá. A patkányok nem. Ugyanis az emberek patkánymérgei, a patkányméregkémia fejlődése odahatott, hogy ma már a patkányok 40 napnál is többet várnak, hogy a Kóstoló Patkány, akit erre a feladatra küldtek az új helyen található ismert régi eleségféle előkóstolására, meggebed-e? A patkányirtó kisiparos szentségel, mert ma már a munkája után járó pénzre több, mint 40 napot kell várnia, és akkor is ki kel ásnia egy emberi eszközökkel alig megközelíthető odút, hogy bebizonyítsa, a patkányok megdöglöttek. (Ipari hullámbádog épületeknél a terjengő édeskés "gázszag" az árulkodó...)
A kiirtott patkányok közül egy tetemet nem látni. Nem jönnek föl a felszínre meghalni: rajtuk a patkányirtó ne gazdulhasson -ugye, milyen emberi tulajdonságuk ez?
Már jelentős a patkánypopuláció egy adott területen. És az ott lakó emberek még leösszeesküvéselméletezik azt az idős parasztot, aki arról pampogna, hogy megint elözönlötték a falut a patkányok.
Pedig a diófák alatt diók üresen, a "ráktérítő"-jüknél, hamint lézerrel metszeték volna el, üresen találhatóak. A patkány kedveli a diót, és aki nem veri le a fáról idejében, az lesheti a termést!
A patkány bizonyos eleségfélék esetében nem vár 40 napot. Például a frissen kelt kispipi, az édes neki is. De nem ám úgy, mint a bloggerináknak poénfotós blogbejegyzésekben! A pipvér édes neki, amit a finoman, fájdalommentesen átharapott pihés torkból szürcsöl.Én imígyen láttam először vándorpatkányt. Képzeljenek el olvasóim a holdfényezüstös tyúkudvaron egy küsded, kucorgó állatkát, mikiegérfejjel. A meglehetős fényben jól kivehettem a patkány arcát, ahogy felém fordította: valamit eddegélt. Egy fiatal önző hím, aki a finom falatot magának szánta. Nagyobbacska volt a valami, ésmivel még dió nem lehetett, hát csak édes kispipi, amik akkor keltek és napról napra fogytak. Az anyakacsa alól is egyenként hordták el a kiskacsákt. Apakacsa néha agyonvert egyet-egyet- de hát az ember is mimindent meg nem tesz egy slágerkajáért! A fiatal hímek egyébként is inovvatívabbak.
A patkány éjjel az alvó állatot, embert fájdalommentesen harapdálja. Az anyakoca oldalába járatot fúr hogy szalonnáját elhordja kicsinyeinek.
Amíg patkányt csak olyan óvatlan pillanatban látni, mint én láttam azt a vándorpatkányt, addig az emberek nem akarják elhinni, hogy már minden háznál van patkány. Már látni az oduk járatait. Rohangálnak éjjel a garázsbolt furnérral burkolt padlásán. De az emberek az igazsággal gyávák szembenézni. Főleg azoknál a házaknál tagadják a patkányok léztezését, melyek a széttelepedés gócai. Már a patkány széjjelrágja a vályogfalakat, de a gazda vasvillát emel a vádra. Űnála osztán patkány sosevót!
Amikor pedig már annyi a patkány, hogy fényes nappal is futkároznak, eddegélnek, korzóznak, az annak a jele, hogy a kényelmes és titkos élettereikből a túlszaporodás miatt kiszorulnak.
A XX. század polgáriasulásában, de már a XIX. sz. végén elkezdődött a patkányok elleni összahangolt hatósági, társadalmi küzdelem. Az egészségügyi felvilágosítás már az elemi iskolai szinten. Tudom, hogy most, amikor már végetért a viszonylag patkánymentes korszak, sokak szemében édes -mert ritka- kis állatkává nemesedett a patkány. És előítéletesnek gondolják sokan a patkányok miatti ellenszenvet. Pedig lehet, nem véletlenül indítottak a patkányok ellen irtóhadjáratot nagyapáink. De még a "szociálizmus" évtizedei alatt is komolyan vették a patkányok elleni küzdelmet. Kb a '70-es évekre lett patkánymentes (de teljesen) Budapest és A Vidék egyes területei.
Párszor már megkértek a falum papírújságja szerkesztői, ugyan írjak már a faluhírmondóba valamit. Hát.. ezt az írásom szeretném, de nem merem nekik ajánlani.
Mert a faluban ezért az írásomért agyoncsapnának, mint egy patkányt.
De még lehet, Budapesten is megkapnám a magamét miatta…
